affluenza ferrari cseszter lath zsuzsanna

Affluenza – sosem elég semmi.

Az ember olyan úton jár, amin nem lehet, olyan dolgokat vesz, ami túlmutat lehetőségein, abból a pénzből, amit nem keresett meg, hogy azzá legyen, akivé sosem akart válni, mindezeket azért, hogy olyan embereket nyűgözzön le, akiket nem is ismer igazán. Egy olyan megszaladási jelenségnek vagyunk tanúi, ahol nincsenek társadalmi vagy közösségi fékek, mindenkinek mindent szabad, természetesen korlátok nélkül.

A megismerést és a birtoklást ősi ördögi vágyként is interpretálták a középkorban.

Folyamatos fejlődésre vagyunk teremtve. Vagyis elvárjuk, hogy idővel minden jobb és szebb legyen, de sajnos felcseréltük a fontos szerepeket. Úgy fejlesztjük a házunkat, kedvelt tárgyainkat, mint ahogy tudásunkat és jellemünket kellene javítanunk. Mindig egyre jobb és jobb tárgy és eszköz kell nekünk, és ezt az igényt rettentő nehéz lelki és pszichikai fejlődésünkkel összehangolni, mert bármennyire is fejlesztjük a körülöttünk és a bennünk lévő dolgokat, örökös elégedetlenségre vagyunk kárhoztatva.

Saját magunkat tereljük a szélső értékek felé. Vallásos vagy? Biztos, hogy elég mély a hited? Sportolsz? Nem kellene egy kicsit nagyobb vádli, mert itt az ideje jobban növelni. Agnosztikus vagy? Akkor miért nem döntesz végre? Nagy házban laksz? Nem kellene egy nagyobb? Megnyerted a lottót? Biztos elég pénz lesz ez a jamesedition.com-hoz? Vettél egy jó könyvet, de biztos nincs ennél még egy jobb a témában? Elutaztál Zakynthosra, de igaziból a Seychelle-szigetekre is el akarsz menni? Mindig menni menni és mindent felfedezni?

Zakynthos, a Navagio-öböl bejárata, a Panagiotis hajó roncsát rejti

Természetesen vannak mérföldköveink, amiket érdemes kijelölni, hiszen ezen célok közé szervezett mindennapi rutinunk adja ki életünk flow érzetének megnyugtató ritmusát. Viszont azt is tudni érdemes, hogy az emberiség hajnalán, amikor még 150 fős közösségekben éltünk az erdők mélyén a kis gyűjtögető életmódunkkal, akkor a közösség szabályozó ereje, és a lehetőségeink végessége gátat szabott a végtelen felhalmozásnak. De most, hogy nincs ez a biztonsági fék, a gyűjtögető és felhalmozó ösztön folyamatosan ott munkálkodik bennünk.

Olyan ez, mint egy csillapíthatatlan éhségérzet. Folyamatosan tudnánk enni valamit. Nemúgy az ivással. Ha iszunk, abban a pillanatban a szervezet azonnal üzen, és elmulasztja a szomjúságérzetünket. Akár két korty víztől. A szervezet így óv minket attól, hogy túligyuk magunkat, hiszen inni gyorsan is tudunk. De sajnos nincs ilyen fék a túlhalomzásra, a gyűjtögetésre, ezt nem tudjuk uralni. Ha túl sok tárgyat birtoklunk, vagy túl nagy politikai hatalomra tettünk szert, nem indít be a szervezet egy affluenza elleni jóllakottság érzetet.

Szerintem becsapós az affluenza fogalma, mert azt sugallja, hogy csak a végtelenül gazdag amerikaiak szenvednek a túlfogyasztásban, és elszakadnak ettől a valóságtól. Én már láttam Armani pólós fuxban macskajancsit délcegen virítani a nyugati pályaudval lankás útgödrein.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s