Megdöbbentően fájó lehet a felismerés, hogy az életünknek nincs értelme. Jelentéktelenek vagyunk, marginálisak, olyanok vagyunk, mint az aranyhal az akváriumban, nem látunk tovább, mi lehet a gömbön túl. Még egy végső elméletet sem tudtunk kidolgozni, amely leírja a világegyetem pontos működését, hiszen mi is a rendszer elemei vagyunk, ami egy olyan korlátot jelent, amely nem engedi kívülről szemlélni a világot. Agyunk csapdája, hogy kauzalitást keres mindenhol. Ha van ok, akkor van okozat. De nem mindig van ok, a világ természete nem ilyen. Gondoljunk csak az atomok megjelenésére a semmiből, ezen atomok anhillációjára.

Hogy még elvontabb legyek, hol van a lelkünk, amikor alszunk? A világ egy szép nagy kert, egy olyan rendszer ami teremtőért kiált. Ha van ok: a világ létezik, akkor kell lennie okozatnak: miért létezik? Hát mert egy gondos teremtő létrehozta. De ez nem válasz, mert ugyanazt a kauzalitási logikai hurkot nyitja meg, mégpedig azt, hogy akkor Istent ki teremtette? Mi van ha csak úgy magától létrejött, mint a buborékok a forrásban lévő vízben? Bármennyire is szeretnénk, kizárni Isten létezését, nem tudjuk, mert nincs bizonyíték rá, nem lehet tudományosan megcáfolni a Teremtő létét. Ugyanúgy bármennyire is szeretnénk tényként kezelni Isten létezését, szintén nem tudjuk, mert nincs tudományosan alátámasztott bizonyítékunk. Ilyen szempontból hálát tudunk adni Istennek, hogy agnosztikusak lehetünk. Az élet értelmét kutatva viszont ez zsákutca.

Mi adja az élelmét a mindennapjainknak? Én hiszem azt, hogy a rendelkezésre álló idő. Vagyis ebből az a megállapítás következhet, hogy

Az életnek az az értelme, hogy egyszer vége legyen.

Harsányi Miklós nemlétező füveskönyve

Ha véges időnk van bizonyos tevékenységek elvégzésére, akkor bele is kezdünk, nehogy kifussunk az időből. Az idő szabja meg a rendet az életünkben, nem utazhatok el mindenhova, mert nincs rá idő. Nem ismerhetek meg minden lányt és fiút, mert nincs rá idő. Nem végezhetek el minden egyetemi képzést, mert nincs rá idő. A célom az, hogy a rendelkezésre álló időmet a leghatékonyabban töltsem ki, ezáltal életem célja a jó időmenedzsment, és az értelmét az adja, hogy egyszer vége lesz, mert ha nem lenne, akkor mindenre lenne idő, bőven lehetne halogatni, kicsúszna a kezünkből a pillanat.

Biológiai értelemben Charles Darwin zseniális evolúciós gondolata megrengette a világot. Az élet értelme az, hogy az erősebb túléljen, fejlődjön és sikeres legyen a párválasztásban. Ez az örömökkel teli diadalittas gondolat nem tartott sokáig. Mint kiderült, nem az a fontos, hogy én örökké éljenek, hanem az, hogy a génjeim éljenek örökké. Richard Dawkins állítja, hogy az evolúciós szelekciónál nem az egyed a fontos (erre később Mérő László is kitért egy előadásában), hanem a gének. Vagyis a gének szintjén zajlik a versengés. Akinek gyermeke van, már beteljesítette a célt, génjei túlélnek.

Elkeserítő a valóság, hogy nem vagyunk mások, mint génjeink becsomagolt túlélődobozai. Ilyenkor jönnek az eszmék, a közös hiedelmek, amik gyógyírt és támaszt tudnak adni életükben. Felemelő érzés ezen eszmék mentén élni, célt és motivációt adnak. 1912-ben Lord Robert Stephenson Smyth Baden-Powell of Gilwell, a cserkészet megalapítója ezt mondta:

“Hagyjátok egy kicsit jobbnak magatok után a világot, mint ahogy ti kaptátok”

BiPi, a cserkészet alapítója

Horányi Özséb participációs kommunikációelmélete is arról szól, hogy az ember nem másért beszél, minthogy segítsen a másikon, ez belénk van kódolva. Vagyis genetikailag nem öröklünk annyi információt, hogy életben maradjunk születésünktől, folyamatosan tanítani kell minket erre a nyelv segítségével. Gyermekeinknek beszéddel és történetekkel tanítjuk meg azt, hogy hogyan éljenek a világban, mit szabad, mit nem, ezzel segítjük Őket a túlélésben. A gondolatok gyerekek és felnőttek között szinkronizálják a közös cselekvéseket, ezáltal egymást folyamatosan segítve telnek mindennapjaink, célt és értelmet adva múló életünknek. De rögtön felmerül egy kósza gondolat.

Mi van akkor, ha maga a kérdés értelmetlen? Mi van, ha nincs értelme olyat kérdezni, hogy mi az élet értelme? Olyan ez, mint megkérdezni, hol van a föld széle? (tyű, mekkora csuszkaérv ez!)

Csányi Vilmos humánetológus egy egész könyvet szentelt annak, hogy bemutassa az Ő életének az értelmét, azt, ami mindig is hajtotta minden alkalommal, ami nem volt más, mint maga a kíváncsiság. Talán bizonyos értelemben véve egyikünk életének sincs magától értetődő értelme. József Attila felvetése, miszerint Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis. (1936)

Ez arra ad okot, hogy elgondolkodjunk azon, hogy életünk így vagy úgy, de véget ér. Külső szemszögből tökmindegy, hogy hogyan éltünk, az eredménye ugyanaz. A lényeg az, hogyha kijelölünk magunknak célokat, az lesz maga az életünk értelme, vagyis az értelmet magát internálisan, belső motivációkkal tudjuk a legbiztosabban kijelölni. Ha kíváncsiságunk bölccsé tesz, és ezt a tudást másokkal megosztjuk, a környezetünk profitál belőle, és virágzó életünkért páran hálásak is lesznek, de választhatjuk a könnyebb utat, nem számít. Bárhogy is próbáljuk beleszuszakolni életükbe a kis nemes céljainkat, tudjuk nagyon jól, hogy ennek semmi értelme. Egyszer minden véget ér. Gondolok arra, hogy hosszú távon kihűl a nap, tágul a világegyetem, és egy nagy jeges csöndes univerzum köszönt a semmire…