Óvodás és iskolás gyermekeknek hazudunk. Módszeresen és tudatosan ferdítjük el az igazságot csöppségeinknek akár éveken keresztül, megállás nélkül. Mi is elhittük, kedves olvasó, Te is voltál gyermek, és Neked is ezek a hazugságok alapozták meg egész életedet. Gondolom mindenki emlékszik rá, amikor először rájött, hogy nincs húsvéti nyuszi, először rádöbbent, hogy a répától nem is lehet jobban fügyülni, legalábbis kevés korrelációs kapcsolatot lehet kimutatni a répa megevése és a fütyülési képességek között.

Tudom mindezek után furcsán hangzik, hogy azt állítom, hogy ez az élet rendje, a legjobb dolog, ami történhet velünk. Kulcsfontosságú, hogy ezekután is minden gyermek kapaszkodjon ezen dolgok hitébe.

“Ugye szokták mondani, hogy egy férfi élete három szakaszból áll. Az egyik, amikor hisz a Mikulásban, a másik az, amikor nem hisz a Mikulásban, valamint ott a harmadik szakasz, amikor Ő a Mikulás.”

A hiedelmek világában élünk. Szüleink a legjobb dolgott tettek velünk, amikor hagyták, hogy gyerekek legyünk, hagyták, hogy gondolatainkat átjárja ez az álomvilág. Mégpedig azért, mert az egyik legfontosabb készséget tanultuk meg ezáltal. Megtanultunk hinni. Ez nem más, mint maga a hitnek a tanítása, és a gyakorlása. Elsajátítottunk egy hiedelemrendszert, úgymond a kultúránk egy szeletét.

Gondoljunk csak arra, hogyha nem lenne hitünk, nem tudnánk okvetlen hinni valamiben, akkor mennyi idő lenne bármit is elvégezni. Isaac Newtonra, ezt mondta: “Ha távolabbra láttam másoknál, azt azért tehettem, mert óriások vállán álltam.” A teljesség igénye nélkül Newton tudta mind Hipparkhosz geometriai okfejtéseit a csillagokról, Kopernikusz heliocentrikus világképét, Galileo Galilei felfedezéseit, Remé Descartes fizikai meggyőződéseit… Ezeket már nem kellett újra a nulláról bebizonyítani, mert Newton hitt bennük. Nézzünk meg egy matematikai tételt.

Rutinszerűen használjuk a Pitagorasz-tételt. Derékszögű háromszög leghosszabb oldalára emelt négyzet területe egyenlő a másik két oldalára emelt négyzetek területének összegével. Megkérdeztétek valaha is, hogy miért igaz ez a tétel? Vagy gondoljunk csak bele az alábbiba.

E = mc²

Ez azt jelenti, hogy egy test nyugalmi Energiája megegyezik az m tömege és a c fénysebesség négyzetének a szorzatával. Ami annyit tesz, hogy ha fáradtan pislogsz egy munkahelyi székben, még mindig tele vagy szinte végtelenül sok energiával. 🙂 Viccet félretéve ezeket és az éetben egyéb más feltevéseket rettentő sok idő lenne mindenkinek saját magának bebizonyítania. A hit ezért nélkülözhetetlen az életünkben, mert nem áll annyi idő a rendelkezésünkre, hogy mindent alaposan körbejárjunk. Gyermekkorunkban ahogy megtanultunk hinni a húsvéti nyusziban, úgy megengedjük mind Einsteinnek és Pitagorasznak, hogy igazuk legyen, elhisszük ezeket az állításokat.

Elgondolkodtatok-e azon, hogy az életünk mindennapi folyásában mennyi hiedelem tölti ki az elképzeléseinket és cselekedeteinket? Gondoljunk csak bele, ha a nagymamát nem tudták volna felkeresni, akkor mi lett volna.

Erre a kérdésre egy rövid és egyben rettenetesen tanulságos tíz évvel ezelőtti etológiai konferencián elhangzott történettel fogok válaszolni. Zsuzsi és Zoli nemrég összeházasodtak. Zoli megfigyelte, hogy amikor a felesége nagyobb húst süt, mindig fogja, és késsel egy nagyobb darabot vág le belőle. Érthetetlenül állt a konyhában Zoli, mígnem megkérdezte Zsuzsit, hogy miért tesz így? Zsuzsi gondolkodás nélkül rávágta, hogy “ezt így kell csinálni”. Zoli meglepődött a válaszon, mígnem kiderítette, hogy Zsuzsi az anyukájától tanult főzni, egyik családi látogatáson meg is kérdezték Zsuzsi anyukáját. Nagy mosoly támadt, hiszen ugyanazt a választ kapták az anyukától is. “Sajnos nem tudom, mindig levágok egy nagy részt a húsból sütés előtt, és külön teszem a többitől a tálcában. Kérdezzétek meg a nagyit!” Nosza elmentek Zsuzsi és Zoli a nagymamához. A nagyi könnyes szemekkel mosolygott a fiatalok történetén. Mígnem csak ennyit mondott, “drágáim, amikor én tanítottam édesanyádat főzni, kicsi volt a tepsi. Mindig mindenből le kellett vágni egy kicsit, ami nem fért bele.”

Hiedelmeink végig élnek velünk, szerves része az életünknek. Mindig sulykoljuk a gyermekeinket egy lerágott klisével, hogy legyen kritikus gondolkodásuk, de az ég szerelmére, tanuljunk meg hinni is!